Ki menti meg a Tengerszemet?

Ki menti meg a Tengerszemet? Törökszentmiklóstól nem messze, Újballa mellett a fák ölelésében bújik meg a Tengerszem. Pontosabban: egykor bújt meg. Évtizedeken át a környék egyik kedvelt természeti kincse volt, ahol generációk adták tovább egymásnak a horgászat szeretetét. Gyerekek tanulták itt az első kapások izgalmát édesapjuktól, családok töltöttek el békés délutánokat a parton, a kerékpárral érkezők pedig megpihentek a víztükör mellett, miközben vízimadarakat figyeltek vagy beszédbe elegyedtek az ott horgászókkal. A tó nem csupán egy vízfelület volt, hanem emlékek, találkozások és közös élmények helyszíne. Ma azonban egészen más látvány fogadja az arra látogatót. A hajdani tó helyén kiszáradt meder terül el, amelyet már birtokba vettek a nyárfacsemeték és helyenként a parlagfű. Az egykori part mentén magányosan állnak az elhagyott csónakok, mintha egy letűnt korszak emlékeit őriznék. Alig egy-két évvel ezelőtt még horgászélmények születtek bennük, ma pedig némán emlékeztetnek arra, hogy milyen gyorsan eltűnhet egy értékes élőhely. A tóban a tavalyi évben még volt némi víz, ezért a benne élő halállományt lehalászták, hogy ne pusztuljon el. Utólag úgy tűnik, mintha ezzel előre láthatóvá vált volna a Tengerszem sorsa. A tó eredete a Tisza szabályozásához kapcsolódik: a folyószabályozás során számos holtág alakult ki, köztük a Tengerszem is. Korábban a zöldár idején, amikor a Tisza vízszintje elérte a +450-es szintet, a tó természetes vízutánpótlást kapott, és ezzel együtt a halállomány is rendszeresen megújult. A Tengerszem egy csatornarendszerhez is kapcsolódik, amely a Szakállasi-holtág leeresztő csatornájába torkollik. A Szakállasi-holtágat időszakosan friss vízzel töltik fel, miközben a felesleges vízmennyiséget a holtág másik végén Tiszába vezetik. Ebben rejlik a Tengerszem megmentésének egyik lehetséges kulcsa: az elvezetett víz egy részét a tó vízutánpótlására lehetne hasznosítani. A megoldás műszaki szempontból nem jelentene különösebb kihívást. Helyi önkéntesek korábban térítésmentesen vállalták volna a kivitelezést, amelyhez mindössze egy kézi működtetésű szabályozó zsilip telepítésére lett volna szükség. Az elképzelés azonban nem kapott támogatást az illetékes szervektől, és érdemi intézkedés sem történt. Ennek következtében a helyiek által csak „fekete csőként” emlegetett vezetéken keresztül a víz továbbra is a lehető leggyorsabban távozik. A vízutánpótlás kérdésének rendezése mellett középtávon a tómeder állapotával is foglalkozni kell. Az elmúlt évtizedek során jelentős feltöltődés következett be, amely hátrányosan befolyásolja a tó ökológiai állapotát. Hamarosan egy kedvezőbb tiszai vízállás sem fogja biztosítani azokat a vízmélységi viszonyokat, amelyek az élővilág fennmaradásához szükségesek. A legészszerűbb megoldás az lenne, ha most egy kotrással párhuzamosan elkészülne a zsilip és a víz gravitációs úton tudna eljutni a Tengerszembe, vagy szerencsés esetben a Tisza áradásával jönne utánpótlás. Egy ilyen beruházás nem csupán egy kiszáradó tómeder megmentését szolgálná, hanem egy olyan helyi természeti érték helyreállítását is, amely hosszú időn keresztül fontos közösségi és ökológiai szerepet töltött be a térség életében.